top of page

FESTMÉNYEI

Victor Baky (Baky Győző) festményei és rézkarcai három földrészre jutottak el még életében.

1929-ben már önálló kiállítást rendezett Párizsban. A műkedvelő közönség és a sajtó is lelkesen fogadta a huszonhét éves magyar művészt, akit kora ellenére is rendkívül érett festőnek tartottak.

Utcaképein megfestette Párizst, tájképein Franciaország vidékeit és tengerpartjait, közben afrikai tanulmányútjain számtalan arab témájú képet is készített. Műveiből újabb kiállításokat rendezett, ahol a képeit és rézkarcait sikeresen értékesítette.

1934-től Tuniszban élt, ahol szintén arab témájú tájképeket, városi látképeket festett, amikből évente kiállítást rendezett. Emellett számos helyi műpártoló rendelt tőle portrékat, és 1938-ban itt alkotta meg élete fő művét, az Inconscience (Öntudatlanság) c. festményét is.

Hazatérése után is folytatja a művészi tevékenységét, de már magyar témákkal. Budapesti városi látképekkel, hazai hegyek között készült tájképeivel bővül festményeinek listája, de csendéleteket és portréket is festett, egészen haláláig

A Baky Győzőről szóló újságcikkek hivatkozásai, a párizsi, és tuniszi kiállításainak anyagai, illetve a műveiről készült korabeli fotók alapján számos festménye ismert vagy beazonosítható:

Baky Győző 1938-ban alkotta meg élete fő művét, az Inconscience című nagyméretű, allegórikus festményét.

bottom of page